Németországban versenyzett Ördög Zoltán

Az elmúlt hét végén Németországban próbálgatta szárnyait az ozsdolai Ördög Zoltán, aki a motokrossz ADAC MX Master versenysorozat második, möllni fordulóját a 28. helyen zárta. Édesapja elégedett sportolónk szereplésével, ugyanis fia Európa-bajnoki szintű mezőnyben teljesített, több mint tisztességesen.

Szombaton és vasárnap a németországi Möllnben tartották meg a motokrossz ADAC MX Master versenysorozat második fordulóját, amelynek erős mezőnyében ott volt bukaresti Top Cross TCS csapatának ozsdolai versenyzője, Ördög Zoltán. Az MX Junior Cup 125-ös kategóriában érdekelt felső-háromszéki sportoló a szombati edzésen kissé betegen vett részt, de vasárnapra összeszedte magát, s remek motorozással elcsípett egy 28. és 23. helyezést, ami összesítésben a 28. helyet jelentette számára. Ördög Zoltán legközelebb jövő hétvégén versenyez újra, amikor a sorozat harmadik, dániai megmérettetésén vesz részt.

„Zoltán osztályában hatvankilencen neveztek, így a szervezők két időmérőt is tartottak a népes mezőnynek. A fiam kilencedikként fejezte be a szombati kvalifikációját, és izgatottan várta a vásárnapi futamokat. Az elsőn egy kisebb rajtbalesetbe keveredett, és a 28. helyen ért célba, a másodikon jól elkapta a startot, de a folytatásban kétszer is elesett, és végül a 23. helyen intették le. Összesítésben ez a 28. helyet jelentette számára, amivel elégedett. Jó versenyen jó eredményt ért el, hiszen aki itt dobogós, az Európa-bajnokságon is dobogós. Első próbálkozásra nagyon is elfogadható ez az eredmény. A viadalról csak annyit, hogy a németek komolyan odatették magukat, a verseny fantasztikus volt, akárcsak a pálya” – nyilatkozta érdeklődésünkre Ördög István, tizenhat esztendős ozsdolai motorosunk édesapja.

Similar Posts